Cserháti-Herold Janka: Mi a vágy? És mi van, ha különbözik a párkapcsolatban?

YouTube link

Gondolatok belőle:

• Bevezetés: normális-e, ha a vágy és a szex gyakorisága csökken a hosszú távú kapcsolatokban?
• Libidó vs. vágy: szoros az összefüggés, de a libidó inkább biológiai, míg a vágy inkább érzelmi és elvontabb fogalom. A vágyat gyakran a kapcsolat kezdeti "szikrájával" hozzák összefüggésbe. Azért is nem szerencsés a vágyra alapozni egy hosszabb távú kapcsolatot, mert a vágy nem feltétlen pozitív, hanem inkább ürességhez, flusztráltsághoz, sóvárgáshoz is kapcsolódhat aminek tárgya egy másik ember, akinek a vágya különböző lehet a mienkétől és mindkettőnké változhat is.
• Spontán vs. Reagáló Vágy: a spontán vágy látszólag a semmiből jön, a reagáló vágy folyamatában épülhet fel, alakul ki a másik közeledésére, érintésére, ... Egyik típus sem kötődik kizárólagosan nemhez, és változhat az életkor és a hormonális változások és élethelyzetek függvényében.
• Fókuszban az öröm/gyönyör: Janka javasolja, hogy a vágy kergetése helyett helyezzük előtérbe az örömöt a kapcsolatban. Az öröm a jelenlétről és a jó érzések megtapasztalásáról szól, nyílt kommunikáció, kíváncsiság és biztonságérzet segíti elő a kapcsolaton belül.
• Külső tényezők: a körülmények és a helyszín fontos az öröm megtapasztalásában, aminek a tervezése a kapcsolat elején "természetes", utána több tudatos figyelmet igényel.

Záró versrészlet Szabó T. Anna "Szól a faunhoz a nimfa" című verséből:

Nem nézted a szűzi voltom, nem véd engem barlang boltja, betöltesz, és szomjad oltom, s az én szomjam nincs, ki oltja, én nem testre, szóra vágytam, nem vad sípra: lágy szavakra, te nem bírod szóra vágyam, vágysz a forró lányajakra,

betörsz belém, betörsz engem, vadállatként szorítasz le, követeled a szerelmem, megragadsz, s már borítasz be, pedig én nem húsból vagyok, valójában fény a testem, ha szeretnek, elolvadok, gyönyör volna fénnyé lennem,

gyöngédségtől gyöngéd lennék, ha ölelnél, ölelnélek, ha szeretnél, szerethetnék, lennék láng, és lennék lélek, istenülnénk mind a ketten, táncolhatnánk egy ütemre, de te testté teszel engem, úgy hatolsz be, mint a penge,

úgy hódítasz harcos hévvel, mint ki ölni vágy az ölbe — egy legyek a teremtéssel? Azzal, aki folyvást ölne? Beéred a fél-levéssel, s úrként mindhiába várva, örök szomjad így emészt fel, sóvárogva forró párra,

de ha megtanulnád lényem, megélnéd az örök csodát, befogadnád fényességem, s fénnyé lennénk egymáson át...