David R. Hawkins tudattérkép

YouTube link

A videó szövege:

David R. Hawkins egy olyan térképet alkotott meg, tudattérképet, ami egyszerre segít nekünk is az egyéni utunkon azonosítani, hogy éppen milyen állapotban vagyunk, és ott miért éppen úgy látjuk a világot, miért éppen azok az érzések indukálódnak, és mi lehet az abból kivezető út, vagy fölfelé vezető út, és egyszerre ad egy leírást arról is, hogy azon a szinten milyen kapcsolódás lehetséges, mit jelent a szeretet. És akkor az emberek kapcsolataink hogy néznek ki, közöttük a párkapcsolatunk is.

Lássuk is ezt a térképet, amit akkor át is kapcsolok teljes képernyős üzemmódba, hogy jobban látható legyen. Oké, remélem sikerült, és akkor jobban látjátok. Meg látjátok azt a piros pöttyöt is, amivel tudok mutogatni, hogyha szükséges. Na nézzük akkor, hogy hogy néz ki ez a térkép.

A térkép lényegében szintekből áll, minden szintnek majd neve, amit itt láthattok kivastagítva. Van egy hozzátartozó világkép, tehát hogy azon a tudat szinten milyennek látjuk a világot. Ez nagyon különböző tud lenni. Mi a dominás érzelem az ott szinten? Mi az a folyamat, amiben vagyunk, külsőleg is és belsőleg is? És szubjektíve hogyan érzékeljük a boldogságunkat. Ez egyébként összefoglaló táblázatokban nem szokás feltüntetni, én az egyik könyvében Hawkinsnak megtaláltam, gondoltam mellé teszem, mert jól illusztrálja a szubjektív élményt. És emellett még van itt bal oldalt egy szám, egy érték, egy kalibrációs értéke annak a szintnek, ami szerint ez rendezve van igazából. És ezek a számok, meg ebből fakadóan a sorrend sem úgy született, hogy Hawkins gondolkodott rajta, vagy ő így ad-hoc beosztotta, hanem úgy született, hogy kimérte. Mégpedig azzal a módszerrel mérte ki, amit a kineziológia is használ, ez az izomtesztelés, és ezt is több emberen keresztül is, tehát ez egy ismételhető mérés. És itt az információ az nem a tudatos részünkből jön, hanem a tudattalanból, vagy ha több embert használunk, akkor a kollektív tudattalanból ahogy talán Jung nevezné. És a skála pedig úgy néz ki, hogy minél alacsonyabb valami, annál kevésbé életteli, annál kevésbé energiateli. A nulla az a halálnak a szintje, az a legkevésbé élő. És ahogy megyünk felfelé egyre élettelibb, egyre harmonikusabb, egyre örömtelibb, a végén az ezer az a legteljesebb, békésebb, megvilágosodottabb élet.

Az első látványos tanulsága lehet ennek a térképnek. nekem legalábbis az volt, hogy mennyire nagy a hatása a saját tudat szintünknek arra, hogy milyennek látjuk a világot. Tehát, hogy ha félelemben vagyunk, akkor fenyegetőnek látjuk. Ha bánatosak vagyunk, akkor tragikusnak látjuk. S a többi is... ha haragosak vagyunk, akkor ellenségesnek látjuk. És ahogy egyre menjünk fölfelé, egyre harmonikusabb, jóindulatúbb, teljesebb a világ. Azaz a világra talán nem is mondható az, hogy valamilyen, hanem inkább az, hogy milyennek látjuk. És a rendszer alapján minél inkább élünk, minél inkább magas szinten élünk, annál inkább látjuk a világnak a teljességét, tökéletességét és ez eszünkbe juthat akkor is, amikor éppen pillanatnyilag alacsonyabb szinten van a tudatunk. Ezt egyébként talán mindannyian átéltük már, hogy mennyire más színben tűnhet fel akár ugyanaz. Például amikor szerelmesek vagyunk, akkor éppen minden jobb. Nem csak a szerelmünk tárgya vagy személye, hanem minden más is a világban. Tehát a világnak része a többi ember is, és ezért sem mindegy, hogy milyen tudatszinten vagyunk, mert akkor olyannak látjuk a világot benne, a többi embert is, és akkor olyan emberi kapcsolataink is lesznek, vagy olyan párkapcsolatunk is lesz. A következő fontos megállapítás, hogy van itt egy fontos határpont, 200-nál a bátorság szintjénél, láthatjátok is a nyilakat. Azt mondja Hawkins, hogy 200-nál van egy olyan fordulópont, amitől kezdve ez egy energiadúsabb állapot, ez egy pozitív állapot, ez egy előremutató állapot, ami itt létrejön, míg 200 alatt alapvetően energiahiány van, alapvetően lefelé húz a rendszer. És ez meglátszik a boldogságérzékelésben is, látszik, hogy haragnál 12, büszkeségnél 22, ott már egész úgymond magasra el lehet jutni, de hol van ez meg a százhoz képest? És a bátorságnál hirtelen 55-re el lehet jutni. És ugye a bátorság mennyire kulcs erény, ez nem csak Hawkins mondása, tehát Hawkins igazából egy térképet rajzol ugyanarról a világról, amiről nagyon sok más térkép is létezik. Akárcsak, ha abba belegondolunk, hogy bármilyen mese, mítosz, hős történet, ami arra ad útmutatást, hogy hogyan haladjunk az életünkben, ott a főszereplőnek a legfontosabb tulajdonsága tulajdonképpen a bátorság. Tehát ha nem bátor, akkor nem tud előre menni, nem tud haladni az útján. Ezt már anno Platón is leírta egyébként, ő is az egyik legfontosabb erénynek tartotta a bátorságot, és ahhoz is kötötte, hogy anélkül az ember nem lehet vezető. És most nem csak mások vezetésére kell gondolni, arra is, hanem önmaga vezetésére is. Tehát, hogyha nem éri el a bátorság szintjét, nem tud bátor lenni az életében, akkor igazából csak sodródik. Minél alacsonyabb szinten van, annál inkább csak sodródik, vagy akár marad egyhelyben nem megy sehová, vagy csak veszekszik, vagy csak vágyakozik, tehát nem ő irányít valójában, nem ő teremti az életét. És a bátorságnál jön az első olyan eszköz, vagy első olyan állapot, amiből valóban előre tud lépni. Hawkins ez úgy fogalmazza meg egyébként, hogy innentől válik nyitottá az ember a többi emberre, a külvilágra, addig a belső világának a rabja. Tulajdonképpen itt jön az első valódibb értelmen lévő kapcsolódás létre. Úgyhogy nem hiába mondja Platón sem, hogy ha valaki nem bátor, akkor ne tegyük meg vezetővé. Amíg nincs ez a bátorság meg az emberben, addig esélye sincs arra, hogy valakit jól vezessen. Ez nem csak munkahelyi, vagy politika vagy bármilyen értelemben érdekes, hanem szülőként is, az is egy vezetői szerep, ott is kulcsfontosságú adott esetben merni bátornak lenni.

Oké, nézzük meg egy kicsit a szinteket, csak úgy madártávlatból, hogy kb. mik vannak itt például alul: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, az első száz vagy az alsó százas szint. Ezt, ha megnézzük, hogy ez mivel jár: nyomorúságos, gonosz, reménytelen, tragikus, fenyegető, szorongás, bánkódás, kétségbeesés, pusztítás, lemondás, csüggedés... Látszik, hogy ezek a szintek nagyon negatívak, nagyon passzívak, nagyon ledermedtek. Talán itt a félelemnél indul el valami felfelé, ez a magyar szó is érdekes, egyébként a fél-elem, és itt a 100 az pont a fele a 200-nak, amikor már valami történhet, de itt a félelemnél nem történik semmi. Pont ez a helyzet, hogyha a félelem irányít, akkor visszahúzódás van, elzárkózás van, megállás van.

A vágy az már egy kicsivel magasabb szint. Itt már azért van valami, ami ebből egy picit kimozdít, de nem sokat. És a vágy amilyet is érdekes, hogyha a kapcsolatot, párkapcsolatokat nézzük, mert a legtöbb esetben a hollywoodi mintákból vett romantikus szerelem, amit lehet, hogy legtöbben keresnek, keresünk, kerestünk, az legtöbb esetben vágyalapú. És mit jelent a vágy? A vágy az alapvetően hiányt jelent. Tehát valami hiányzik, és azt akarom pótolni a vágynak a tárgyával. Ami lehet akár például egy másik ember. És itt az a belső romantikus képe az embernek, hogy ő csak egy fél, keresem a másik felem úgymond, és az addigi nyomorúságos életem mennyire megváltozna, ha jönne egy másik fél, és akkor ő engem boldoggá tenne. Betöltené ezt a hiányt, ezt az űrt. De hát sajnos ezt nem fogja tudni megtenni. Ez a hiány egy akkora hiány, vagy inkább azt mondanám: olyan természetű hiány, amit nem lehet kívülről bepótolni. Különösen egy olyan ember nem tudja bepótolni, aki csak szintén egy másik fél. Úgyhogy mit fog eredményezni? Hát le van itt írva: kiábrándulás, csalódás, sóvárgás, vagy rabságba döntés, behódolás. Tehát ezek a tipikus dráma, szappanopera jellegű dolgok, amik az életünkben előfordulnak, vagy előfordulhattak. De ha ez a kiinduló pont, ez a tudatszint, akkor nem is reális mást várnunk.

Míg, ha megyünk följebb: itt az a harag, az első olyan szint, amiben aktív energia van. A vágy is inkább csak sóvárog, tehát az már valami picit mozdul a tárgya felé, de a haragban jóval több energia van, viszont ez az energia még destruktív. Emiatt sok esetben meg is ijedünk tőle, nem akarjuk ezt az energiát magunkban, hanem ugorni akarunk jóval föntebb. Tehát, hogy oké, hogy az önismereti utunkon eljutunk ide... Ezt fontos tudni egyébként, ahogy a skálát nézzük, hogy amikor már egy önismereti folyamatban, vagy egy terápiás folyamatban haragot érzünk, az sokkal magasabb szint, mint amikor apátiában vagyunk, vagy bűntudatunk van, vagy szégyenben vagyunk. Tehát ennek érdemes örülni, hogy végre már eljutottunk a harag szintjére, és nem lehet, nem is érdemes hirtelen felugrani. Ha az ember hirtelen fel akar ugrani, azt szokták nevezni spirituális elkerülésnek. Amikor az ember hallott egy olyan spirituális igazságról, mondjuk, hogy a szüleink, azok soha nem gonoszságból tettek valamit, nem azért nem neveltek úgy, ahogy nekünk jó lett volna, vagy szerettek úgy, ahogy minekünk szükségünk lett volna rá, mert nem akarták, hanem mert ők éppen akkor arra voltak képesek, tehát akkor nem érdemes rájuk haragudni, különben is haraggal saját magunkat bántjuk. Ez mind igaz, de attól még, hogyha az ember tudatszintje emelkedik, akkor a harag, az oda kerül, vagy inkább azt mondanám, hogy aktiválódik az a harag, ami addig el volt fojtva a belső rendszerünkben. Olyan ez, mint egy sebben a genny. Tehát ez tulajdonképpen, ha valaki iránt haragot érzünk, akkor lényegében megsebződtünk, vagy sebesülésünk van, amiben ott ez az úgymond genny, és hogyha anélkül akarunk továbbmenni magas szintre szeretni, meg elfogadni, meg mindenre, hogy ezt a gennyet kitisztítanánk, az nem fog menni. Az el fog fertőzni, újra és újra elő fog jönni. Úgyhogy itt mindenképpen az az ajánlás, és erre minden önismereti módszernek megvan a maga módja. Pl., amit én használok: ultrarövid terápia, szomatodráma, coaching, ott is megvannak az eszközök arra, hogy biztonságos környezetben ezt az energiát engedjük ki. Éljük meg. Sőt, kapcsolódjunk is ahhoz, hogy végre én vagyok az úr az életemben. Ez egy nagyon fontos megtapasztalás a korábbiakhoz képest, és sok esetben segít abban is, hogy ami nagyon káros volt az életemben, és eddig elviseltem, sőt, én hoztam létre, én hívtam be az életembe, attól egy adott távolságot eredményezzen. De ez túlzásba is mehet, sőt, túlzás állapot a harag igazából, úgyhogy semmiképpen nem érdemes benne ragadni. De egy köztes állapotnak mindenképpen fontos egy jó formában úgymond megélni, kapcsolni ehhez az erőhöz, ami utána tovább vihet.

Következő szinten a büszkeség van, ami már egy jóval magasabb energiaállapot, mint a korábbiak, látszik a boldogság szintjén is, hogy akár 22-es is elérhető a korábbi 10 körülihez képest. Itt az énkép a sokkal pozitívabb, sőt, inkább itt az van, hogy én különleges vagyok, én jobb vagyok, mint a többi ember, mint te, mondjuk, ami egyszerre ad a korábbihoz képest egy magasabb érzetet, de a külvilágból viszont óhatatlanul destruktív dolgokat fog előhozni. Nem véletlenül a legtöbb görög tragédia legfontosabb problémája a gőg, tehát a hübrisz, ami lényegében egyfajta büszkeség, aminek tragédia vége, nem csak akkor, hogyha az ember vezető, vagy politikus, vagy bármi, hanem akkor is, hogyha egy párkapcsolatban van. Tehát, hogyha ott megjelentik ez az érzet, hogy én jobb vagyok, mint te, ami nem egy praktikus dologban értendő, hogy pl. én jobban tudok főzni, vagy én jobban tudok mobil alkalmazást fejleszteni, mint te, ez lehetséges, és ez nem a teljes minőségünkre vonatkozik. De ha a teljes minőségünkre, az emberi lényünkre mondom azt, hogy érzem azt, hogy én előrébb járok bőven, mint te, az nem tud utána már egy jó kapcsolati dinamika lenni.

Oké, nézzük a bátorságot, ami tényleg egy kulcs szint, úgyhogy ezt én egy példával jobban megvilágítanám, ahogy én megértettem jobban, hogy mit is jelent lényegen bátornak lenni. Mert az nem olyan egyszerű. Platónnak is vannak olyan művei, amiben ezt járja körül, és nem olyan egyértelmű a rövid megfogalmazás. Nekem talán az egyik film mutatta meg a legjobban a gyakorlatban, hogy ez mit jelent. Nem tudom, látjátok-e ti "A beavatott" című filmet, "Divergent" angolul, ahol a társadalom különböző osztályokba van beosztva, és az egyik osztály a bátrak osztálya. És a főszereplő ehhez csatlakozik, úgyhogy azt láthatjuk a filmben, hogy hogyan képzik ki a bátrakat. És bár a főszereplő az nem bátor valójában, hanem "divergent", amit magyarul "elfajzottra" fordítanak, de nekem nem tetszik ez a szó annyira, mert negatív hatású vagy értelmű. Sokan inkább talán találó az angol szó, a Divergent abból a szempontból, hogy kilóg a kategóriánkból, túl van rajtuk. És neki külön meg kell tanulni lefelé kell ereszkednie, hogy megértse, hogy mit jelent bátornak lenni. És ha jobban megnézzük, hogy mit jelent bátornak lenni, akkor egyértelműen lesz, hogy ez nem egy nagy "was ist das", tehát nem egy beavatott szint, mint maga a főszereplő. Ő simán átlép olyan határokat, amiket halandó ember nem biztos, hogy tudna. De bátornak lenni az szerintem olyan, ami sokkal könnyebben tanulható. Ő is tanulta kicsit "lefelé". És van egy jelenet például, ami jól illusztrálja: amikor egy szimuláció folyamán bekerül egy emberméretű akváriumba, aminek az üvegfala kitörhetetlen, és a teteje pedig zárt. És alul van egy cső, amin keresztül folyik be a víz. Emiatt egyre emelkedik a vízszint. Na és ilyenkor mit teszel? Ugye hogyha nem vagy a bátorság tudatszintjén, hanem alatta vagy: pl. elkezdesz rettegni, félni, és nem cselekszel semmit, vagy haragszol, és elkezded verni az üveget, vagy... bármi, ami alatta van... Ha ezt bekapcsol, veszve vagy. És a bátor az úgy viselkedik egy ilyen helyzetben, azt mondja is ott a filmben, amikor erre tanítja a másik főszereplő, hogy egyszerűen megáll, és körülnéz, abból a szempontból is, hogy milyen segítő eszközök vannak, amikkel megoldhatja a dolgot. És hát meglátja, hogy van egy kabátja, leveszi, lebukik a víz alá, és eltömeszeli a beömlő nyílást. És ennyi a megoldás. És igazából ezt az életünkre vonatkoztatva is csak ennyi a bátorság, hogy az ember higgadtan, kicsit objektívebben körül tudjon nézni, és megérzni, hogy mi az, ami segíthet, mi az, ami megoldhatja a dolgot. És utána azt megtenni. Lehet, hogy le kell bukni egy picit a víz alá, hogy megtegye, de megteszi, és onnantól jobb lesz. És ez nem egy nagy "was ist das", de nagyon sok esetben évtizedekig benne vagyunk egy negatívabb állapotban, akár egy fásultságban, egy szégyenteli állapotban, amikor egyszerűen nem tudunk kibukkanni a saját "belső nyomorunkból", hogy körülnézzünk egy kicsit tudatosabban, ránézzünk arra, hogy mi az újság az életünkben.

És itt már egész más szintű kapcsolat jöhet létre. Pl., ha nézzük a vágy, sóvágás helyett itt már egészen más szavak is jönnek be, ami az emberi kapcsolatokra is igaz lesz, ahogy megyünk fölfelé, Most ezeket egyesével nem részletezem. Ha van rá igény, akkor akár nézhetünk ebből egy részletesebb átbeszélést is. Most, ha csak a szavakat megnézzük ezeken a szinteken, azok nem csak a világlátására igaz az embernek, hanem a kapcsolataira is. Tehát itt sokkal inkább bizalom van, meg kielégítő az a kapcsolat, amit itt létre tud hozni... reményteli, derűlátó, harmonikus, megbocsátó, megértő, stb. És ha eljutunk egészen a szeretet szintjéig, ami az ötszázas szint, ami az ezerhez képest "félúton" van, de ez egy nagyon magas szint... Akkor ez már mind, amit korábban megszerzett szemléletmód az összegződik ebben a szintben. Benne van a bátorság felelősségvállalása. Benne van az, hogy milyen módon érdemes véleményt alkotni, ítélni vagy nem ítélni, az ítéletmentesség az mit jelent? Mit jelent az, hogy jó szándékkal, aktív jó szándékkal lépünk föl? Mit jelent az, hogy elfogadjuk a helyzetet, magunkat, a másik embert, olyannak amilyen. És ez miben különbözők a közönytől? Nagyon sok mindenben különbözik. Mi az, amikor rá tudunk látni az egész helyzetre, a másik emberre, magunkra, a világ történéseire úgy, hogy ennek mi a jelentősége, mi a mélyebb értelme, az egész kép hogy áll össze. És végül, ha a szeretethez jutunk, akkor ebből hogyan tudunk egy aktív, egy más szinten aktív fél lenni. Aki nem azt várja, hogy szeressék, hanem ő tud adni szeretetet, de ez is ezekből fakad, hogy hogyan lehet szeretetet adni, ilyen formájú szeretetet, nem a "lenti" szeretetet, amikor azt adjuk a másiknak, amiről azt gondoljuk, hogy szerintünk jó neki, hanem itt már átlátva, megértve, nem ítélve stb... valóban képesek lehetük úgy kapcsolódni, hogy azt adjuk, ami tényleg ahhoz a helyzethez, emberhez való.

És akkor itt tényleg nagyon-nagyon más kapcsolati szintek jöhetnek létre, és a boldogság is egyre emelkedik, és újabb világok nyílnak ki. Ugye a bátorságnál kinyílt a többi ember felé a világ, és itt egyre inkább a még magasabb világok felé, nevezzük sorsnak, nevezzük transzcendenciának, vagy Istennek vagy bárminek. Tehát a vele való kapcsolat, a világ valódi, az élet valódi törvényeivel való harmonizálás hozza létre tulajdonképpen ezt a magasabb boldogságmegélést is, meg ezt a magasabb sikerszintet is, csak a sikert más módon fogalmazhatjuk meg, mint a lentebbi szinteken, meg a boldogságot is, sokkal inkább egy béke állapota.

A béke nem azt jelenti, hogy nem történik semmi... Láttam egy kis videó bejátszást amikor egy keleti papot vagy szerzeteset megkérdeztek, hogy boldog-e? És visszakérdez, hogy hát attól függ, hogy mit ért ez alatt a szó alatt. És inkább úgy fogalmazná meg, hogy nem is a boldogsága törekszik, hanem a békére. És hogy vannak-e nehéz pillanatai? Vannak. De talán egyre kevésbé billenti ki abból a békéből, amit megél belül. És ez igazából látszott is rajta. Talán ez látszik is az emberen, hogy ő békében van-e, és akkor ilyen formán a hatása is egészen más, egészen sokkal pozitívabb, mint hogyha valami lenti, nem is tudom, büszkeség, vagy egyéb vágy hajtana azt a törekvését.

Oké. Hát röviden ennyit a David R. Hawkins-nak a tudattérképéről. Ha bővebben érdekel titeket, akkor ajánlom a könyveit. Több is megjelent magyarul. Azokban bővebben le vannak írva ezek. Ha rákeresetek, van egy ilyen is, hogy David R. Hawkins tanulócsoport. Ott is vannak videók is, Hawkinstól is például magyar felirattal, úgyhogy ott is érdemes lehet ezeket megnézni. Köszönöm, hogy velem tartottatok. Sziasztok!