Trömbőczki Katalin: BEGYÓ

Begyó - mi ez a lávaként fortyogó tüzes golyó bennem?

Érezted már valaha, hogy egy lávaként fortyogó tüzes golyó fel-le cikázik, gomolyog benned a gerinced mentén? Nos, én igen. Néhány évvel ezelőtt kezdődött… 2019.10.15.

Valami megmozdult bennem

Még szingli koromban, egy nagyon felkavaró levelezésbe bonyolódtam valakivel, és a tudatos, mélyembe nyúló őszinteségemtől teljesen egyértelműen megéreztem egy belső erő jelenlétét. Annyira intenzív volt az érzés, hogy nem lehetett eltitkolni magam előtt, hogy valami furcsa történik bennem, konkrétan belül… Eleinte színtiszta szexuális vágynak tűnt, de valahogy mégis érezni lehetett egyre jobban, hogy több annál. Először a Nagy Szerelem megtalálásával kötöttem össze - mert 21 évvel ezelőtt nagyon hasonló dolog történt velem, amikor a gyerekeim apukáját megismertem (erről is írok majd), de mivel a nagy szerelem elmúlt (pont mint régen), de a furcsa belső izé megmaradt, így utánanéztem, hogy mi is lehet ez bennem.

Az egyik éjjel arra ébredtem - vagy el sem aludtam -, hogy egy nagyjából ökölnagyságú gömb fel és le liftezik a gerincem mentén egészen a gátamtól a torkomig. Forrónak éreztem, és azt vettem észre, hogy a légzésem nagyon gyors és felületes, és olyan érzésem volt, hogy ezzel szítom a lávaszerűen fortyogó gömböt. Viszonylag gyorsan mozgott bennem, és inkább tudtam, mint éreztem, hogy forró. Mintha lázam lett volna, és hevesebben dobogott volna a szívem, de ez csak érzet volt, valójában sem a hőmérsékletem nem ment feljebb a szokásosnál, sem a szívem nem vert gyorsabban. Kicsit furcsa érzés volt, talán meg is ijedtem volna, ha nem annyira jó érzés, mint amilyen volt. Mintha egy energiagömb éppen megnyitná a csakráimat (akkor még nem tudtam sokat a csakrákról, de így tudom a legérthetőbben leírni).

Ösztönösen kezdtem irányítani

Öntudatlanul (vagy ösztönösen) lassítani és mélyíteni kezdtem a légzésemet, és ettől a gömb mozgása is lelassult, megszelídült - mintha az irányításom alá került volna. Amit tettem nem volt tudatos, de valahogy természetesnek éreztem, hogy ezt így kell csinálni. Miután lelassult a gömb mozgása bennem, a mérete is csökkent, és egy langyos, kellemes bizsergés lett belőle. Aztán hullámokban szétterjedt a végtagjaim felé ez a zsibbadás, és mintha apró buborékok áradnának szét az összes sejtembe behatolva. Mintha egy tisztulási folyamaton ment volna át a testem minden apró része. Teljesen átmosott ez az energia. Fokozatosan lecsendesedett bennem, és szétáradva elillant, de olyan érzés volt, mintha minden felesleges kosztól megszabadultam volna, ami a belsőmben volt. Aztán elaludtam. Hetek múlva, amikor rákerestem neten, hogy mi is történhetett velem, akkor találtam egy lehetséges magyarázatként a Kundalini-kígyóra. Azért is kerestem rá, mert éreztem, hogy nem múlt el bennem ez az energialövet nyomtalanul.

A Kundalini a tantra egyik alapvető fogalma, látens lélektani erő, sakti (kozmikus erő), amely minden emberben megvan. Meghatározhatjuk úgy is, hogy “a kígyózó föld-energia”, hiszen a témával foglalkozó irodalom többnyire egy összetekeredett kígyóhoz hasonlítja, amely felébredésre vár. Akárminek is nevezzük azonban, később úgy éreztem, jóval kevésbé intenzíven, de vissza-visszakapom ezt az energiaminőséget. Apró hidegrázás formájában. Szexuális vágyként - ami ugyan a gát környékéről indul, de egyre emelkedik felfelé a köldök, majd a gyomor magasságába…

Kundalini-kígyó? Én nem annak hívom…

Kezdtem összekötni ezeket a testi érzeteket, energiavillanásokat egy belső erő megtalálásával. Mindig hajlottam a misztikum felé, de soha egyik irányba sem mentem el az ezotéria területén, mert csak azt fogadom el hitelesnek önmagam számára, amit én élek át. Nem kerestem soha gurukat, útmutatókat, de mindig úgy gondoltam, hogy létezik egy olyan, láthatatlan, de érezhető erő, amit a tudomány még nem tud megmagyarázni.

Azt hiszem, a tudomány nemsokára el fog jutni oda, hogy minden ember számára egyértelmű és érthető lesz ezeknek az erőknek a jelenléte.

Ezzel azt írásommal szeretném bemutatni, hogy én hogyan fedeztem fel, hogyan szelídítettem meg a Kundalini-kígyómat, ami számomra egy olyan belső gyógyító erő felfedezése, ami segít abban, hogy a mindennapjaimat energikusabban és éberebben éljem meg.

Nem lettem más ember, nem világosodtam meg, de felfedeztem magamban valamit, ami hozzásegít ahhoz, hogy mindig elérhető legyen számomra egy kimeríthetetlennek tűnő erőforrás.

Ma már könnyedén energiát tudok meríteni önmagamból 5-10 perces meditációval. Az eltelt években megtanultam az érzéseimet, leginkább a félelmemet energiaként felhasználni pár perces koncentrációval, és ami még érdekes fejlemény, a szexualitásom tudatossága is nőtt. Ezekről mind-mind írok majd.

Ezt az energiát én begyónak neveztem el, mert egy belső kígyószerű energia, és azért is, mert egy belső gyógyító erőnek érzem.

A folytatásban arról fogok írni, hogy hogyan szelídítettem meg, és hogyan használtam fel ezt az energiát az elmúlt 3 és fél évben.

Begyó II. - a szexualitásomba is új dimenziót hozott

Eleinte csak ritkán, de mostanában már minden nap reggel és este is “edzem” a begyómat. A belső gyógyító erőmet, amit kezdetben “csupán” a kundalini-kígyómnak hittem, de igazából több annál, és kezdetben a szexualitásomat is igencsak felborzolta. Jó értelemben. 2020.01.09.

A szerelem segített felszínre hozni valamit

Nem szeretném elveszíteni a begyót, ha már újra rátaláltam. Ez persze némi magyarázatra szorul, és ahogy ígértem, hogy a húsz évvel ezelőtti spirituális élményemről is írok, így ezt az ígéretemet most váltom valóra.

Kezdjük ott, hogy megismerkedtem a gyermekeim apukájával, ami már önmagában véve sem volt átlagos történet. Szingli voltam, egyetemre jártam, és jött egy érzés, hogy már nem akarok melléválasztani, már nem akarok nem hozzám illő férfiakat megismerni (legalábbis nem közelről, haha).

Írtam hát egy levelet, a leendő nagy Őhöz. Ezt a levelet két hónap múlva a második találkozásunknál adtam oda a gyerekeim apukájának. Talán ennek hatására is, de nagyon hamar nagyon őszinte kapcsolat alakult ki kettőnk között. Persze; óriási szerelemmel.

Körülbelül egy hete ismertem, amikor hajnalban felébredtem, és a mosdó indultam, majd a szobából kilépve nagyon furcsa érzés járt át. Nekidőltem az ajtófélfának, és a lényem mélyéből felszakadt egy kiáltás, mintha az egész emberiség fájdalmát éreztem volna meg, amit önmagának okoz. Gyorsan vert a szívem, nagyon megrázó élmény volt. Sem jó, sem rossz, leginkább azt éreztem, hogy fontos dolgot kaptam akkor hajnalban.

Mintha egy másik dimenzióban szeretkeznénk

A következő napokban, hetekben, mintha egy másik világba kerültem volna, minden egyértelművé vált, amit addig csak éreztem, az biztos tudássá vált. Pillanatok alatt ráéreztem bárkinek a hangulatára, az érzéseire, a gondolataira. Rendkívül empatikussá váltam, nagyon érzékennyé. Sokkal több érzést éltem át, sokkal szabadabban és sokkal tisztábban, mint előtte.

Ez az állapot azonban folyamatosan tompult, és nagyjából két hónap alatt szinte teljesen elmúlt, bár az emléke a mai napig nagyon élesen él bennem, annak ellenére, hogy húsz éve volt. Ami miatt a begyóról szóló írásomban is megemlítettem, az az, hogy abban a kezdeti két hónapban a szexuális élményeim is mások voltak, mint azt megelőzően. Olyan érzés volt, mintha egy másik dimenzióban szeretkeznénk a gyermekeim apukájával. Az előtte lévő szeretkezések üresnek és „állatinak” tűntek. Később így írtam erről:

Sok mindent játszottunk már.

Testtel, szellemmel, lélekkel.

Egymásra hangolódtunk egyre jobban.

Nem tudatosan.

Nem tudtuk, mit teszünk.

Ösztönösen – mint a kíváncsi és bátor gyerekek, amikor új világot fedeznek fel.

Csodavilág – csodaszerelem.

Szeretkezünk, immár sokadszor játsszuk azt, hogy ejakuláció nélkül vagyunk együtt…

Csak a valódi vágyra reagálunk…, csak akkor mozdulunk, ha nem bírunk ellenállni…

Lassan, minden kis rezdülésre odafigyelve keressük vágyaink mélyét…

Érezzük, hogy minden mozdulatunk szinkronba kerül.

Egyszerre érezzük a legapróbb jelzést is.

Az írom: apró, pedig nincs erősebb vezető ennél.

De ha nem lenne a kettőnk között létrejött harmónia, észre sem vennénk a vágy mélyről jövő, halk irányítását.

Mindketten átadtuk magunkat a közös élménynek, már nem létezünk külön-külön.

Együtt vagyunk alárendelve valami mindkettőnknél hatalmasabb erőnek, ami összeköt, ami vonz, ami lágyan körbevesz, ami végtelen…

Én vagyok felül. Nem vadul. Nem gyorsan.

Csak alig észrevehetően mozdulok… bennem van… lüktet…

Lassan lélegzünk mindketten…

Olyan mintha a vaginámon keresztül venném a levegőt, minden belélegzéssel lassan szinte húzom magamban felfelé a falloszát, a kilégzésnél még mélyebbre engedem magam.

Ha most látna minket valaki, mozdulatlannak tűnnénk…

Pedig egyre növekszik bennem, érzem, ahogy kitölt engem.

Együtt lélegzünk, szinte egymásban, egymásból.

Kiegyenesedik a gerincem. Nem a vágytól mozdulok, hanem, hogy helyet adjak neki magamban.

Érzem, ahogy halad felfelé, a fallosza egyre nő.

Megérzem a gyomorszájamnál – mozdulok újra egy kicsit, hogy feljebb törhessen.

Át kell engednem ezen a kapun is.

Lassan, nyugodtan – mintha nem is csinálnánk semmit, csak történne velünk valami, amit nem mi irányítunk.

Megfigyelők vagyunk, kívül… belül…

Furcsa kettős élmény egyszerre objektíven és szubjektíven átélni ugyanazt.

Érezni, hogy a testünk tökéletesen összeillik, és érezni, hogy a lelkünk is egyesül.

Közben még tovább nő bennem.

A torkomban érzem. Át kell engednem magamon teljesen.

El kell engednünk mindent, ami azt jelentené, hogy amit átélünk, nem lehetséges.

Már egyáltalán nem mozdulunk…

A lélegzetünk már észrevehetetlen – szinte nem is lélegzünk… nincs rá szükség…

Tökéletesen összekapcsolódva lebegünk a végtelenben.

A fejtetőmön át kilövell… lassan szétáramlik a légüres térben…

Csillagokat teremtünk…

Aztán, mint írtam: elmúlt. A gyereknevelés hosszú évei következtek, nem volt energiánk egymásra, magunkra, mindemellett békében és harmóniában éltünk, és amikor vége lett, akkor a szakításunk is olyan volt, mint a kapcsolatunk: nyugodtan és egyetértésben zajlott.

Eltelt néhány év és bármennyire is élt bennem a csalódás – mert kudarcként éltem meg azt, hogy egy ilyen mélyen induló kapcsolatnak is vége lehet – újra hiányozni kezdett a spiritualitás, és az energiákkal való játék.

Erről azonban bővebben a következő részben szólok majd.

Begyó III. - Így lehet egyre magasabbra emelni a szexuális energiát

Részletesen beszámolok a benne ébredező energiákkal való játékról, tudatos szembenézésről. Nem csupán egy energetizáló, tisztító gyakorlatot mutatok be, de “begyómnak” - belső gyógyító erőmnek, Kundalini-kígyómnak - felfedezése komoly életminőségváltzást is hozott számomra. 2020.02.11.

A szexuális vágy kiterjesztése

Nagyjából öt éve kezdtem azt játszani, hogy az épp aktuálisan vágyott pasira gondolva, megpróbálok “kapcsolatot teremteni” vele. Ennek a gyakorlatnak az a lényege, hogy a vágyat, amit felé érzek, kiterjesztem az egész testemre (általában törökülésben vagy fekve próbálom), és ha már a testemben érzem, akkor a lelkemet - egést lényemet - kezdem körbevonni ezzel az érzéssel - tekintve, hogy elég erős szexuális vágyról beszélünk, ez nem nehéz.

Aztán elképzelem, hogy ez az energia, ami a testemet-lelkemet körbeveszi, oszlopként felemelkedik és elindul a vágyott férfi felé a levegőben, az éterben. Nincs nagy jelentősége annak, hogy valójában mi történik, annak sokkal inkább, hogy én úgy képzelem, kapcsolatot teremtek a másik személlyel a teljes lényemből áradó energianyalábon keresztül. Legtöbbször a bal oldalamon fekve, kicsit összegömbölyödve fejezem be ezt a sajátos gyakorlatsort.

Amikor elkezdem a szexuális vágyat keresni - ez egy elég egyértelműen előhozható energia, főként, ha van kire gondolni közben - ellazítom a gátam tájékát (hasonló az intimtornánál a pihenős gyakorlathoz). Ezután teljesen elengedem a hüvely izmait, és a húgycső és a végbél nyílását is - ez eleinte egy kicsit fura érzés volt, azt hittem be fogok pisilni, de szerencsére erről szó sem volt. Nem találtam egyértelmű leírást arra vonatkozólag, hogy a szexualitással az első vagy a második csakra függ-e össze, azt gondolom, hogy ez attól függ, hogy milyen fajta szexuális energiáról van szó. Az én tapasztalatom a másodikhoz kapcsolná…

Ha sikerült ellazulnom, akkor feljebb emelem az energiát, ami ettől az elengedéstől feléled bennem, és akkor érzem a szexuális vágyat (egyre kevésbé vágyszerű, sőt: most, hogy már régóta figyelem, egyre inkább energiának tűnik). Ezt az erős érzést egyre feljebb tolom/húzom, közben figyelem a légzésemet, néha kilégzésnél érzem jobban az energiaáramlást, néha a belégzés utáni szünetben… Nagyon hasonló érzés az energiaáramlás ahhoz, mint amikor kirázza az embert a hideg, végigborzong. Azt figyeltem meg, hogy ahogy haladok felfelé a gerincem mentén, egyre feljebbről indul a libabőr. Miközben felfelé halad az energia, olyan érzésem van, mintha a csakrák magasságában kicsit nagyobb lendülettel kellene áthaladnia, néha megállva előtte, néha csak valahogy lentről jobban megindítva az energiát.

A szexnél azonban több, minden csakrát átfog

Amint a csakrákat érinti ez az energia, az egész testemen hullámozva szétárad egy bizsergés, mintha tisztítaná a sejteket. Nagyon klassz, és rendkívül energiadús érzés. Azt gondolom, ettől leszek tele a meditáció után energiával. Az elején azonban legalább két hétig mindig elakadtam a torkom tájékán, vagyis a torokcsakránál: alighanem ott volt dolgom. Amikor először sikerült felemelnem a torokcsakrához az energiát, akkor közvetlenül előtte két-három ásításra éreztem ingert. Nem tudom, hogy milyen összefüggés van, az ásítás és a torokcsakra között, de az időbeli egyezés miatt kizártam a véletlen lehetőségét – az első hetekben mindig ásítottam is.

Aztán elhatároztam, hogy mindenképpen megpróbálom feljebb vinni, mert nem létezik, hogy ne tudjam megcsinálni. Amikor a szívcsakrán halad át az energia, az olyan felszabadító, hidegrázós élmény az egész testnek, hogy úgy éreztem, ezt muszáj még feljebb is megtapasztalnom.A következő csakra a harmadik szemé, és hát bevallom. nekem ez ment a legnehezebben. Vagy a legkönnyebben észrevétlenül, mert tulajdonképpen nem tudom, hogy hogyan érek el a fejtető csakráig, ha azon nem megyek át… Tehát itt még vannak kérdések, mert a fejtető csakránál már éreztem a szétterülő és a koponya mentén visszahulló sűrű, apró cseppekben eső zivatarszerű energiát.

A történetnek a légzés sem mellékes része. Az elején természetesen lelassítom teljesen a légzésem, hogy a testem minden izma ellazuljon, és a szellemem is elcsituljon, nem csak a gondolatoktól kell megszabadulni, hanem az érzésektől is. Ki kell ürülni. Ez régebben, amíg csak “simán” próbáltam meditálni, nagyon nehezen ment, de most, hogy a begyóm miatt kell, valahogy könnyebb (bár elismerem, nem mindig). Az egész folyamat alatt nem csak a számon lélegzem, hanem sokszor olyan érzés, mintha alulról a gátam felől áramoltatnám a légzést - én úgy hívom, hogy a puncimmal veszek levegőt. A puncilégzésnek szex közben is nagyon nagy szerepe van, érdemes megfigyelni és tudatosítani magunkban, mert irányítani lehet az orgazmusainkat, a vágyat… Nagyon érdekes élmény.

Hogy minek is nevezzük ezt a gyakorlatot? Meditációnak, begyózásnak? Akárhogy is, minden reggel és este végigcsináltam ezeket a lépéseket, ha pedig néha egy-egy alkalom kimaradt, napközben szántam rá 10 percet.

Begyó IV. - A napi csakrameditáció menete és hatása

Az előbbiekben arról írtam, hogy minden nap kétszer foglalkozom a csakráimmal, amit egyszerűen csak csakrameditációnak hívok. Erről a mind a hét csakrán ítvelő energiamozgásról és hatásukról fogok most bővebben írni. 2020.04.21.

Előljáróban

Reggelente egy-két órát szánok rá, esténként pedig fél-egy órát, és ha van még időm napközben (miért ne lenne, ennél most nincs fontosabb dolgom), akkor amennyi éppen belefér (5-10 percnyi meditáció is nagyon energetizál már). Az igazsághoz tartozik, hogy alvásból viszont kevesebb is elég, mint eddig. Általában 8-9 óra alvásra van szükségem, de az esti meditáció idejét az alvásidőből „veszem el”, mert általa nem érzem szükségét most több alvásnak. A rendszeres aktivitásnak köszönhetően a csakráimat sikerült nagyjából szinkronba hozni: ez annyit jelent, hogy a hidegrázós érzést ugyanolyan erősnek érzem mindegyik csakrából kiindulva. Nézzük csak sorban.

A gyökércsakra kicsit homály még, mert onnan nem tudom szétszórni az energiát, olyan, mintha az amolyan kiindulási alap lenne, onnan indul el az energia felfelé.

A következő csakra - a szexcsakra - már teljesen aszexuális lett (nem érzek szexuális vágyat, amikor arra a helyre koncentrálok). Ez akár rossz hír is lehetne, de én úgy értékelem, hogy tisztább energia ez így, nem kötődik a szexualitáshoz, mint eddig, hanem bármire szabadon felhasználhatóvá vált…

Lentről, a gát tájékáról elindul felfelé valami kicsit bugyborékoló, de nem víz, inkább légnemű, vagy inkább az sem, valami furaság. Talán folyékony halmazállapotú, de mégis levegős. Amikor a napfonathoz ér, akkor mintha meg kellene tölteni egy kisebb lufit, ahhoz, hogy tovább tudjon áramlani felfelé folyószerűen.

Ami még érdekes és újdonság, hogy a szívcsakrám is visszacsitult, nem annyira erősen működik, mint eddig. Erről először azt gondoltam, hogy valami gond van, de kicsit utánaolvasgattam, és számomra az derült ki, hogy az a jó, ha körülbelül ugyanolyan erősséggel szórja szét a testemben az energiát az összes csakra. Felülműködésre utal, ha az egyik erősebb, még akkor is, ha jó érzés.

Ez a kicsi megállás, összegyűlés, feltöltődés minden csakránál ugyanúgy megismétlődik, és amikor a lufi feltöltődése után elindul felfelé, a torokcsakrához az energia, az amolyan robbanásszerű indulás, mint amikor egy tömeg előtt hirtelen kinyílik egy ajtó, és kitódulnak az emberek. A „kitódulásnál” szétárad a testemben sokezernyi buborékszerű apró energia gömböcske, mindig a csakrából kiindulva és minden irányban szétterjedve. Ezek a kis buborékok olyan érzést keltenek bennem, mintha tisztítanák a sejtjeimet.

Amikor a harmadik szem, vagy homlokcsakránál járok, akkor az arcizmaimat kell ellazítanom, és akkor könnyebben megy fel az energia oda is. Annyira egyértelmű, hogy el kell lazulni teljesen, hogy nem is értem, eddig miért nem jutott eszembe… Minden csakránál el kell lazítani a körülötte lévő izmokat, de nem csak a külsőket, hanem mintha belesüppednék az ágyba, vagy mintha súlytalan lennék, teljesen el kell lazulnom! Régebben sokat autogén-tréningeztem, érdemes rákeresni, kipróbálni, nagyon sokat segít abban, hogy az izmainkat el tudjuk lazítani mindenhol. Minden izmunknak, még az arcizmainknak a feszülésével is tisztában kell lennünk ahhoz, hogy el tudjuk lazítani.

És akkor jöjjön az első meglepi: a fejtető csakrát - amit koronacsakrának is hívnak, bár manapság a korona szó kissé áthallásos -, néha éreztem, és vissza tudtam “esőztetni”, néha meg nem, nem jöttem rá, hogy mitől függ… És akkor: jött egy fejfájás… ami nem akart múlni. A legtöbb fájdalom feszülésből ered, vagy izom feszül, vagy felgyűlt valami folyadék a szövetekben és az feszíti a körülötte lévő izomrostokat, vagy egyéb szöveteket. Ebből kiindulva, úgy gondolom, hogy ha el tudom lazítani, nem fog fájni.

Ez a fájdalom elsődleges szerepe: meg kell tanulnunk ellazítani azt a részt, ahol fáj, hogy könnyebben ki tudjon ürülni az, ami miatt feszülést érzünk. Minden, ami kemény, minden, ami merev, megakadályozza a szabad áramlást, így a káros anyagok sem tudnak időben távozni a szervezetünkből, és ez további gondokat okoz rövid- és hosszútávon egyaránt.

Összességében tehát…

A csakrameditáció előtt és közben ellazítom az egész testemet, a lábamtól indulva, eljutok az említett arcizmokig, majd a fejem következik. Tulajdonképpen az agyam, illetve a koponyacsonton lévő izmok vannak soron. Ha valaki megpróbálja, érezni fogja, milyen fura érzés. Mintha egy másik tudatállapotba kerülne az ember, legalábbis egy nagyon lebegős, szinte vattaszerűen ködös állapotba kerültem.

A fejfájásom elmúlt - ez nem lepett meg. Az viszont igen, a végtagjaim körül egy puhának tűnő, de mégis fix vázszerűséget éreztem. Mintha vattába csomagolták volna lábaimat és a karjaimat, de szorosan, úgy, hogy nem tudtam megmozdítani sem. Azt hiszem, ha akartam volna meg tudtam volna, nem volt semmi félelmetes benne egyszerűen nagyon érdekes élmény volt.

Mindeközben a légzésem nagyon lelassult, észrevehetetlenné vált a mellkasom mozgása. Mintha a körülöttem lévő levegő átjárna rajtam. Mintha az oxigén nem a számon keresztül jutna a tüdőmbe, és onnan az ereimen át a sejtjeimhez, hanem a bőrömön át történne a levegőcsere. Így a sejtjeimhez közvetlenebbül jutott el az oxigén, lerövidült az út, talán hatékonyabbá is vált.

Érdekes még az is, hogy ha ebben az állapotban vagyok (ez az egész meditációra igaz), és jön egy gondolat, nem kell elhessegetnem. Azt érzem, hogy akkor azzal kell foglalkoznom, azt kell végiggondolnom, mert éppen egy kérdés oldódik meg bennem, vagy egy új utat látok meg tisztán… Aztán, ha azt veszem észre, hogy már nincs hidegrázás meg bizsergés, akkor félrecsúsztatom a gondolatot és visszatérek a meditációhoz. Sokkal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb vagyok mostanában, valahogy jelentőségüket vesztették azok a dolgok, amelyek valójában nem fontosak. Kevesebb az érzelmi reakcióm - illetve ez így nem igaz, inkább valahogy tisztábban megy át rajtam minden, és gyorsabban is.

Továbbra is érzek szomorúságot, dühöt, feszültséget, de nem tartom magamban, hanem átélem, megfogalmazom, és hagyom, hogy elszálljon… A pozitív érzéseket megpróbálom tovább magamnál tartani, de még nem tudom, hogy ez helyes-e. Elképzelhető, hogy azokat is ugyanúgy el kell engedni, ha már elmúlt az aktuális pillanat, és ez segít abban, hogy megint történjen valami új dolog az életemben.

Talán ezért érzem intenzívnek az életemet mostanában; mert mindig van helye újnak!

Már nem csak begyóedzés van, hanem élesben is próbálgatom a tudásom

Mostanában érdekes változáson megy keresztül a belső gyógyító energiám, a begyóm. Először csak azt vettem észre, mintha gyengülne az ereje, mert a meditáció alatt, ahogy áthaladt a csakrákon, kicsit kevésbé erősen sugárzott szét a testemben az energia. Viszont közben mintha meg is érkeztem volna valahová, ahol a begyóra nincs, vagy épp másképp van szükség. 2020.07.16.

Egy szint, ahol a gondolat teremtő ereje erősebb

A gyengülő begyóval egy időben a fejtetőcsakrával kapcsolatban azt vettem észre, hogy amikor elérek oda, hogy vattaszerűnek érzem az agyam (erről régebben írtam már), akkor az érzékelésem is megváltozik. Mintha egy másik tudatállapotba kerülnék, amiben nincsenek zavaró impulzusok, viszont ez az a szint, ahol a gondolatoknak még erősebb teremtő erejük van. Ezért aztán e kezdtem játszani fejben azzal, hogy vajon mi az, amit tényleg szeretnék, ha hatalmamban állna azt kívánni, amit csak akarok. Mik azok a pontos célok, jól megfogalmazott mondatok, amiket tiszta szívetekből tudnátok kívánni? Mi az, amit, ha megkap az ember, akkor elégedett lesz, és nem akar majd azon a vonalon egyre több dolgot magának?

Annyi minden átfutott az agyamon: jól működő párkapcsolat, rendezett anyagiak, siker abban, amit szeretek csinálni… De rájöttem, hogy ezek azok a területek, ahol a magam erejéből szeretnék fejlődni, mert úgy érzem, hogy mostanra már megtaláltam a helyes irányt. Azt hiszem, nem tudok már nagyon eltévedni. Mintha már biztonságban lennék. Akkor mégis: mit kívánjak, ha ott áll a lehetősége annak, hogy bármi kérhetek? Mi az, ami fontos annyira, hogy kell egy “felső”, vagy inkább “belső” támogatás? És ismét nem találtam mást, mint amit már régóta fő célnak érzek éltemben: boldogságot szeretnék kérni. Azt, hogy mindig átlássam vagy intuitívan megérezzem azt, hogy a boldogság nem függ attól, hogy most éppen jó vagy rossz történik velem. Mert azt hiszem, életünk boldogsága ezen áll vagy bukik: meg tudjuk-e őrizni lelkünk harmóniáját akkor is, ha éppen kicsit – vagy teljesen – összedől körülöttünk a világ.

De mi is az a boldogság? Azt értem alatta, hogy sosem inog meg a fejlődésbe vetett hitem, és hiszek abban, hogy minden, amit átélek, értem történik. Hogy bármi esik meg velem, bármi, vagy bárki akad az utamba, az azért van, hogy segítsen jó irányba haladni. Minél kevésbé érzem jól magam, annál nagyobb segítség a fájdalom, - akár testi, akár lelki - abban, hogy visszatérítsen a saját utamhoz. A negatív érzések, a számomra negatívnak tűnő történések, mindig jelzések, hogy rossz felé indultam, nem a belsőm által vezérelt úton járok. Figyelmeztetnek arra, hogy letértem a helyes útról, és egyre veszélyesebb területekre tévedek, egyre jobban fogok félni, egyre több bizonytalanságot fogok érezni, hiszen elvesztettem az iránytűmet, amiben megbízhatnék…

A begyó értelme: felkészítés a hétköznapi helyzetekre

Visszatérve a begyómra: a meditációt mindig edzésnek neveztem, mostanra világossá vált az is, hogy miért. Az edzés felkészít az életre, az életben előforduló helyzetekre. Nos; a begyóm edzése is azért van, hogy az életben jobban tudjam használni a belső energiámat. Először az tűnt fel, hogy érintéseknél automatikusan elindítom felfelé a begyómat – talán azért, mert mélyebbről indul így ki az érintésem… Őszintébb az ölelésem, lágyabb a simogatásom… Még több szeretetenergiát tudok így átadni mindenkinek, akit megérintek.

A másik dolog, ami pár napja történt és a begyómmal meg a hétköznapi használatával kapcsolatos, az az volt, hogy észrevettem, hogy ha félelem tör rám, vagy inkább; izgulok, és ezt tudatosítom magamban, akkor a begyómra koncentrálva egy jóval éberebb figyelmet tapasztalok, ami segít egy veszélyes helyzet megoldásában. Hiszen a figyelem = energia. Ha megtanulom tudatosan használni a belső energiámat, akkor bármilyen helyzetben maximálisan tudok koncentrálni, ami az alapja a jó helyzetfelismerésnek és problémamegoldásnak.

Elhatároztam, hogy tudatosan keresni fogom azokat az alkalmakat, amikor megfigyelhetem éles helyzetben a begyómat. Azt szeretném mostanában jobban megfigyelni, hogy melyik érzelemnél mit csinál a begyóm, és azt az energiát, ami éppen megmozdul valami intenzív érzelemtől, hogyan tudom valami hasznosra fordítani. A vágyat, a szeretetet, a dühöt már sokszor sikerült átalakítanom, vagy inkább felhasználhatóvá, hozzáférhetővé tennem az érzések nyomán feltörő energiát, de még azért van mit tanulnom ebben az irányban.

Íme, egy gyakoralt,a mit kipróbálhatsz

Leírok egy gyakorlatot, ha valakinek van kedve, tartson velem a begyó edzésben:

Idézzünk fel egy megélt szituációt, amiben valamilyen érzés jelen volt (kezdjük talán az alapérzelmekkel: öröm, kíváncsiság, meglepődés, harag, félelem és undor), és figyeljük meg a belső, testi reakcióinkat.

Lehet, hogy érzünk valami melegséget, lehet, hogy összeszorul a gyomorszájunk, lehet, hogy megmerevednek az izmaink, és lehet, hogy sikerül valami furcsa, hidegrázás-szerű, bizsergős, nagyjából egy helyen összegyűlő energiacsomót felfedeznünk – talán arra hasonlít, mint amit akkor érzünk, amikor egy magyar sportoló éppen megnyer egy olimpiai számot.

Következő lépésként rendezzünk az energiacsomóból energia-tűzijátékot, szórjuk szerteszét magunkban! Eleinte lehet, hogy furcsa, de mindenképpen nagyon érdekes és jó érzés ezt a gyakorlatot csinálni. Nekem úgy tűnik, mintha az érzésekből keletkező energiát szórnám szét, hogy mindenhova eljusson a testemben. Úgy tapasztalom, ez a gyakorlat segít abban, hogy elérjem, amit kívántam: a boldogságot adó harmóniát, körülményektől függetlenül.

Mindenkinek kellemes gyakorlást kívánok! :)

A szex páros meditáció: az éber figyelem szerepéről

A begyómmal, belső energiáimmal való játék során egy sor olyan folyamat kezdődött el, ami már nem csak rólam szól, hanem egy párkapcsolaton belüli energiaáramlásról, egymásnak-adásról, összeolvadásról. És igen, a szexről is. 2020.08.26.

Az éber érintés: amit én érzékelek

Már az előző bejegyzésben is említettem, hogy lágyabb, finomabb, “éberebb” érintésre vagyok képes, amikor a belső energiámat is mozgósítva érintek. A párom nagyon nyitott erre az energiára, és az elmúlt hónapokban sokféle energiamozgatással játszottunk. Játéknak hívom, mert minden alkalom próbálkozás valami újjal, minden alkalommal valami más történik, valami mást érzünk, mint előtte. A kíváncsiságunk vezet, semmi másra nem támaszkodunk ezen az úton, mint arra, amit átélünk, amit tapasztalunk.

Az érintéssel kezdődött - amit éber érintésnek hívok, mert talán ez a kifejezés fedi leginkább azt, ami történik - tele van figyelemmel. Eleinte arra figyeltem, én mit érzek a tenyeremmel, meg arra, hogy mit érzek közben belül. Emeltem az energiát a gyökércsakrától (az az gáttájéktól) felfelé a gerincem mentén - közben éreztem azt a kellemes, bizsergő érzést az egész testemben (a lábaim és a karjaim ilyenkor libabőrösek lettek). Volt olyan alkalom, amikor nem arra figyeltem, én mit érzek a tenyeremmel, hanem arra, hogy a páromból mi árad felém.

A folyamat a részeként egy ponton túl nem csak az ujjaimmal, a tenyeremmel tanultam meg az “éber érintés”-t, hanem az egész bőrömmel. Az alkarommal, a hasammal, a lábammal… Nem könnyű a teljes bőrfelületemre kiterjeszteni az éberséget - talán úgy írható le legjobban, hogy egy nagyon koncentrált figyelem (ugye tudjuk: a figyelem=energia), de nem egy pontra fókuszálva, hanem a másikhoz érő bőrfelület egésze a fókuszpont. Ahogy a természet tanítaná, amikor fekszünk nyáron a napon, és ha ellazultan figyelünk, akkor szinte az összes napsugarat egyenként érezzük a bőrünkön, a lágy szellő pedig lágyan simítja végig a testünket, és mindenhol (bőrünk minden pontján) érezzük a hűvös érintést. Ahogy a nap és szél ér hozzánk, és mi érezzük minden ponton, úgy kell a másikhoz érni is.

Az energiaáramlás nála is elindult…

Egész egyszerűen kezdődött: nagyon lassú simogatással a bőre a minden négyzetcentiméterét, sőt minden négyzetmilliméterét bejártam az ujjaimmal, nagyon odafigyelve, mindenre. Ahogy egyre többet “gyakoroltam”, úgy lett egyre élesebb, kifinomultabb az érzékelésem. Néha azt éreztem, hogy bármennyire is lassan csúsztatom a kezem, mégis elakad néha… - ekkor engedtem egy belülről fakadó ötletnek, és elemeltem a bőréről a tenyeremet és pár centivel a teste felett simítottam lágyan a levegőt. Érdekes módon, valahogy a testen át kell eljutnunk odáig, hogy megérinthessük a lelket - és én éreztem, hogy kedvesem beengedett.

Érezni lehet az önkéntelen visszajelzésein (lelassult légzés, remegések, ellazulás), ahogy a testétől távolodó kézmozdulataimra egyre erősebben reagál. Az első pár hónapban többször erős érzelmi reakciót is kiváltott egy-egy ilyen lélek- vagy aurasimogatás. Úgy éreztem, ez egyfajta tisztulási folyamat része. Elindult nála is valamiféle energiaáramlás - fokozatosan egyre több helyen, egyre feljebb érezte meg a saját begyóját is, de sokáig az én energiám kellett hozzá, hogy beinduljon benne is.

A szex amolyan páros meditáció

Ha már érintés, akkor áttérek a szexre, ami más élményt ad, mint korábban. Kétféle véglet van a szexhez való hozzáállásban, és a kettő közti különbség a motivációból adódik. Az egyik ősi, evolúciós késztetés a szaporodásra - lényege a férfi orgazmusa és a gyermeknemzés. A másik, érzésem szerint magasabb rendű ok a szeretkezésre, hogy a szex = kommunikáció. Nem csak a testek kommunikációja - bár valóban fizikai vonalon indul el a kapcsolódás -, hanem a test felett álló, mélyebb törvények szerint működő lelkek kommunikációja is. Egyre mélyebben ellazulva, befelé figyelve - és paradox módon pont ettől teljesen kinyílva a másikra is - a szex nem más, mint páros meditáció.

Mindemellett, nehogy valaki azt higgye, hogy a szeretkezés fennköltté válásától elveszti élvezeti értékét; ez a fajta szeretkezés kimondhatatlanul más, nagyobb élményt nyújt, mint amikor az egyik vagy mindkét fél kielégülése a cél. Az érintés ébersége kiterjed a nemiszervekre, azaz a vaginára és a falloszra. Ez élményben akkora különbséget ad, mintha azt próbálnám összehasonlítani, hogy látok egy fényképen egy csillagot, azzal, hogy éjjel kifekszem egy hegytetőn a földre, felnézek az égre, és látom, hogy tele van az egész égbolt csillagokkal.

Csak a farkára figyel, mintha egyre több idegvégződés kapcsolódna be

A párom úgy fogalmaz, hogy csak a (hogy nekem ilyenkor mennyire hiányzik egy normális magyar szó a falloszra…), szóval csak a farkára figyel, hogy mit érez vele, a végén, a makkal, a közepén, a tövénél…, én pedig arra figyelek, hogy a hüvelyemben mit érzek. Olyan érzés, mintha ezzel az éberebb figyelemmel sokkal több érzékelő idegvégződés kapcsolódna be. Mintha az egész vaginám (erre sem ártana egy normális szó) sokkal-sokkal érzékenyebb lenne, mint régebben.

Mit nekem csikló ingerlés meg g-pont meg spriccelős orgazmus (bár nem olyan nagy hátrány, ha ezeket is megtapasztalja egy nő)… sokkal kevésbé durva, sokkal kevésbé fizikai az érzés, amit átélek mostanában szeretkezés közben. (Halkan megjegyzem, azért szoktuk keverni, vegyíteni az élményt a “hagyományos” szexszel is. :) ) A titok ugyanis a figyelem. De nem túlgörcsölve, nem fárasztóan összpontosítva. Hanem inkább egy lágy, jóleső nyugalomban átadni magam a kíváncsi érdeklődésnek, lelassulni és kinyílni a jelenre minden érzékszervemmel. Éberen figyelni, mi történik velem, bennem.