Trömbőczki Katalin: Ki fizet, ki takarít, ki dönt?

A kutatásomban arra szerettem volna választ kapni, hogy hogyan működik a párkapcsolaton belüli pénzkezelés. Mi a titka azoknak a pároknak, ahol nincs konfliktus az anyagiakból, és milyen jelek mutatnak arra, hogy egyenlőtlenség van ezen a téren, és összefüggnek-e ezek az egyenlőtlenségek a házimunka aránytalan elosztásában is.

A kérdőíves vizsgálatom során a legtöbb párnál a közös pénzkezelést jelölték meg, de ez a "közös kassza" minden párnál másképp nézett ki, ennek a mélyére az elkészített interjúk során láttam bele. Ami még a kérdőívből derült ki, az az volt, hogy a háztartási munkák nagy részét még mindig a nők végzik, de ezen a téren a kétezres évekbeli kutatásokhoz képest javult már a kép, azaz már sokkal inkább részt vesznek a férfiak a házimunkában, mint korábban.

Az általam vizsgált párkapcsolatokban kétféle rendszer működött jól, illetve volt egy harmadik is, amire később kitérek majd.

Az első jó példában a teljesen közös kassza - tehát mindkét fél bevételei és kiadásai közösnek számítottak, teljes transzparencia - minden bevételről és kiadásról mindketten tudtak, és beszéltek a kiadásokról, és maximális bizalom volt a felek között - ami a közös értékredszerből, hasonló költési szokásokból is eredt. Itt mindkét fél elmondása szerint teljesen természetesen alakult így, a kezdeti apró problémákat idővel átbeszélték, megoldották, de nagy megélésbeli különbségek nem voltak.

A másik jó példánál, mindkét félnek volt külön-külön kezelt része, amivel szabadon gazdálkodhattak, de ezek mellett volt egy közös kassza is, amibe mindkét fél tett be pénzt, és ezt a közös kiadásokra használták. Ennél a párnál nagyon tudatosan, az elején mindent átbeszélve vágtak bele a közös életbe, fontosnak tartották az anyagi függetlenséget, önállóságot, de a "mi érzés"-hez szükségesnek tartották a közös kasszát is.

Az elején említettem, hogy minden párnál mást jelent a közös kassza, erre az interjúk során láttam rá jobban, amikor kiderült, hogy mennyire mást tud jelenteni mindenkinek egy szó.

Vajon közös-e a kassza, ha az egyik fél gondtalanul költhet, míg a másikuk úgy érzi, hogy mindenen spórolnia kell?

Vajon mindenki ugyanannyira elégedett-e az élettel, a pénzügyi helyzetével, ha az egyik félnek természetes, hogy költ a hobbijára, szórakozására, a másiknak pedig kérnie kell, és talán nincs is meghallgatva ez a kérés?

Vajon mekkora az egyenlőség egy kapcsolatban, ha az egyik fél úgy érzi el kell titkolnia valamilyen bevételét vagy kiadását?

Ezek a kérdések a legtöbb esetben megbeszélhetőek, de alkalmat kell keríteni rá, mert általában nem egy-egy konkrét eset megbeszélésén múlik az egyenlőség, az igazságosság érzete, hanem azon, hogy ismerjük-e saját és a párunk gondolkodását az anyagiakkal kapcsolatban. Tudjuk-e milyen berögzült szokásokat, mintákat hozunk a szüleinktől? Ha megbeszéljük, hogyan kezelték a pénzügyi kérdéseket gyerekkorunkban a szüleink, akkor ez egy jó alap lehet ahhoz, hogy a jelen helyzetről is beszélgetni kezdjünk. Megismerni önmagunkat és a másikat ebből a szempontból is érdekes, és növeli a tudatosságunkat a pénzzel kapcsolatban.

A gazdasági bántalmazás nyílt jelei sokszor egyértelműek - kizsákmányolás (elveszi az egyik fél a másik fizetését vagy adósságba kényszeríti), szabotázs (az egyik fél megakadályozza, hogy dolgozzon), kontroll (az egyik fél ellenőrzi a másikat: forintra elszámoltatja, meghatározza, hogy mire költhet). Ám ezek párkapcsolatban élve sokszor nem ilyen láthatóak, mert fokozatosan, egyre erősödve jelenik meg az elnyomás, a pénzügyi ellehetetlenítés.

A bántalmazás nem egy-egy esetet jelent, amikor a másik tudta nélkül költ az egyik fél, vagy egyszer eltitkol egy bevételt, - bár ezek is jelezhetik az egyensúly felborulását -, hanem hosszútávú a teljes függés felé haladó nyomásgyakorlás. Pont a fokozatossága miatt nehéz észrevenni eleinte, és pont az erősödő jellege miatt nehéz kilépni egy gazdaságilag bántalmazó kapcsolatból.

A patriarchális rendszerben egyértelmű volt a férfi felsőbbrendűsége, és uralma a nő felett, mára ezt ilyen egyértelműen már ritkán találjuk meg Magyarországon, de a patriarchális gondolkodás öröksége fellelhető ma is, éppúgy, mint az, hogy a nők nyomják el a férfiakat (tudományosság szempontjából meg kell jegyeznem, hogy a kutatói látókörbe került esetek nagy többségében a nők a bántalmazottak).

Mindkét fél önismertén és öntudatosságán is múlik, hogy ez a kapcsolatokban hogyan jelentkezik. Az említett harmadik konfliktusok nélküli megoldás egy olyan hagyományos értékrend szerinti működés volt, ahol a férfi volt a fő kenyérkereső, a nő feladata volt a háztartás és a gyermeknevelés, és mindketten jól érezték magukat ebben a szerepben, de hozzá kell tennem hogy a hagyományos szemléletmód ellenére, a női fél igényei, szükségletei figyelembe voltak véve, nem szenvedett hiányt, jól érezte magát. Tehát a hagyományos gondolkodás sem feltétlenül elnyomó, a közös értékítélet sokat számít ezen a téren is.

Azonban a párkapcsolaton belüli egyenlőség a kutatásom szerint akkor a legharmónikusabb, ha teljes transzparencia és bizalom van a két fél között, ehhez pedig őszinte, mély beszélgetésekre van szükség.

Ha valakiben felmerül a gazdasági bántalmazás áldozata (gyakran együttjár egyéb bántalmazási formákkal is - verbális, érzelmi, szexuális), akkor a kilépéshez vezető első lépés az anyagi függetlenségre való törekvés.

Ami szerintem még fontos ebben a témában, az az, hogy a pénzügyi ismereteinket mindig érdemes fejleszteni, egyedül és párban is hasznos, ha megismerjük, hogy hogyan lehet félretenni, hogyan érdemes költeni, hogyan tudunk előrébb jutni. Nem kell ehhez az, hogy az értékrendünk megváltozzon, nem kell, hogy anyagiasabbak legyünk, de ez is élet része, amiről érdemes tanulni.